Tisztelt Partnerünk! Kedves Látogató!
Mindenek előtt engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam a PENTOX Kft-t.
Cégemet 1970. május 01-én alapítottam, egyéni vállalkozási formában, az elektromosiparban mint villanyszerelő mester. A kisebb-nagyobb megrendeléseket egyre inkább felváltó nagy megrendelések és a következetes minőségi munkával kivívott szakmai elismerés is megkövetelte a technikai újdonságok és szakmai újítások folyamatos figyelemmel kisérését és alkalmazását a mindennapi munkában. Mindezek következtében 2005. február 1-étől az APHE-nál bejeletett regisztrált építőipari kivitelező cég lett a Pentox kft.
Kezdetben egyedül, majd később 10 és 30 fő közötti alkalmazottal dolgoztunk az ország egész területén. Mára az alvállalkozói rendszert részesítjük előnyben. Aminek következtében most egy közel 100 vállalkozásból álló rendszert működtetünk. 1991-ben - több más villamos szakemberrel - megalakítottuk az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Kamaráját. (EMOK), majd a Kamarai törvény életbelépésékor a Kamarát Szövetséggé alakítottuk (EMOSZ). A megalakulás óta 2005. április 29-éig ezen Szövetség elnökeként képviseltem az elektromos szakmában dolgozó magánvállalkozók szakmai érdekeit. Munkáink között megtalálható a 60 nm-es kis lakástól a 60.000 nm-es textilgyár is. 2000-től szinte kizárólag generálkivitelezésben dolgozunk, így egy kézben

tudjuk tartani a munkálatoka a tervezéstől a kulcsátadásig. vállalunk családi házak, ipari létesítmények, csarnokok építését, felújítását. A kivitelezések mind zökenőmentesebb lebonyolítása érdekében létrehoztuk a kereskedelmi részlegünket is. Nemcsak cégünkön belüli szakemberek képzéséért, a szakmai szinvonal folyamatos emeléséért a Pentox Kft Oktatási üzletágában megtalálhatóak a konzultációktól az OKJ-s szakmát adó tanfolyamok széles választéka.

Igazán büszke vagyok, hogy
Cégünk az építőiparban 36 éve gazdaságosan működő vállalkozás.

 

webmester | statisztika | névjegystudió | oldaltérkép | impresszum | médiaajánlat
2000 - 2006 PENTOX kft hivatalos oldala. (c) minden jog fenntartva!